Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.10.25

MÉDA: FILM ÉS SZELLEMI ASZTAL

 

A filmek mindig az Életből merítenek. Akkor is, ha úgy tűnik, illúzió, amit a vásznon látunk. Nem lehet csupán képzelet, hiszen minden ami létezik, valós. Igaz, mert VAN. A filmek megelőzik korukat - gondolhatjuk, de mivel nincs múlt, sem jövő (minden a jelenben él), nem előre vetítenek. Megmutatják, ami MOST (is) van. A pillanatban. 

 

 

mozi-fenye.jpg     

 

 

Akik emlékeznek a teremtés eredetére, annak természetére, akik nem felejtették el, honnan jöttek, Filmesek. Mert a FILM hasonlít legjobban eme LÉT-állapothoz. Ahhoz a teremtő FÉNYHEZ, melyből minden ered. Amelyben szemcsék cikáznak, akár a sejtek, és a vászonra érkezve, felmutatnak valamit. ÉLETRE hívnak. Megmutatják az alkotó vágyát, elgondolását, SZERETETÉT,  akarását; Istenét. Aki mindezt valóssá tette. Számunkra. 

 

 

feny-az-igazi.jpg

 

 

A rendezők RENDET akarnak. Egyetemest. A SZÍVEKBEN. Számukra a zűr, a káosz nem megnyugvás. Nem hoz BÉKÉT. Egyedül a REND az, ami megteremti az EGYENSÚLYT. Visszavisz az ősállapotba. Ahonnan származunk. Amelyre vágyunk. A FILM megmutatja, mi van belül. Mi az, ami éltet. Fenntart. Foglalkoztat, inspirál. A filmesek TEREMTENI akarnak. Kis Istent játszanak. Akarnak egy Szebb és Igazabb Földet. Világot, Tudást, nem emberi hatalmat. Egyesítenek. Összehoznak. Boronálnak. Számukra a KÖZÖS SZÍV a fontos. Az egymásba kapaszkodás.       

 

 

moziban5.jpg

 

 

Szellemi asztal. Szimbólum lenne tán? Ahol a Tanács foglal helyet, s ahol annyi döntés vár ránk. Ismerős a vágy, hogy ÉRTEKEZZÜNK mindenről, az EGYETEMESRŐL, amely SZOLGÁL.....? Szolgál, szolgálunk, akarunk egy másik Létezést, RENDET, olyat, ami megmarad. Amit nyugodtan átadhatunk másoknak. Gyermekeinknek. Mert a Világ örök. A Lét nem múlik, ha SZERETETTEL kezeljük, ha vele örökítünk. Értékálló ima, amit összekulcsolt kézzel kérünk. Kérünk, s remélünk. HITTEL teremtünk. Hiszünk, úgy vetítünk. Így pereg a FILM. Így hozunk létre MOZGÓKÉPET, amely nem csak a bensőnkben forog már. Kiállja az esküt. Feltárja a Hiányt. Ad, s vár, interakcióra hív, nevesít. Celluloid. Ez a hordozó.  

 

 

moziban4szemesfilm.jpg

   

 

Akik filmesek, biztosan Jó Emberek. Elkötelezettek a Világ dolgai iránt. Emberszeretők, ismerők, kutatók, érteni akarják az egyetemest, a valót, az Isteni Rendet és Létezést. Nem nyugszanak. Éjjel és nappal keresnek. Önmagukat. Önmagukban. Meg akarják fejteni, meg akarják tudni, "mivégre". Mi......végre........miért vagyunk? Miért jöttünk? Miért váltottunk jegyet? Erre a filmre. Egyszerre vagyunk Nézők és Készítők. Egyszerre írjuk és rendezzük, "kukoricát nem veszünk". Nem kell nekünk. Nekünk az örök vágy kell, ami generál, ami utasít, ami késztet, ami megfejt. Megfejti az ügyet. Isten Szent akaratát.

 

 

méda rb. heart

https://www.facebook.com/medadamai/

meda-ujragondolva.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.